04x08: A mozdulatok megtanulása
Sziasztok!

Talán egy kicsit fel tudtuk dolgozni, ami a legutóbbi epizódban történt (nekem legalábbis még egy ideig forgott a gyomrom tőle), most hoztam egy videót, még mindig ezzel kapcsolatban. (De nyugalom, a nagyon durva részek... kimaradnak belőle.) Ez azt mutatja be, hogy min is ment keresztül Pedro Pascal és Hafthor Bjornsson, amikor meg kellett tanulniuk a harchoz a megfelelő mozdulatokat, és mennyi ideig kellett gyakorolniuk, hogy megvalósíthassák ezt a jelenetet, ami talán a legbrutálisabb volt a 4 évad során. Konkrét spoilereket szerintem nem tartalmaz, csak néhány másodpercet a jelenetből, de azért nem ajánlom annak, aki még nem látta az epizódot, inkább először nézzétek meg magát a részt. A videó utáni rész azonban SPOILERES.
Pedro Pascal pedig így nyilatkozott a stáb elhagyásával kapcsolatban:
Az utolsó jelenet, amit forgattunk, nem ez a brutális harc volt. Teljesen békés és imádnivaló volt. Az a jelenet, amikor Lena Headey-vel sétálgatunk a kertben, és az utolsó dolog, amit leforgattunk az volt, amikor épp az Adriai-tengert csodálom. Aztán leszabtam magamról a kosztümöt és beleugrottam a tengerbe. Aztán elköszöntem mindenkitől, majd beszálltam a kocsiba és a repülőtér felé indultunk el.
2014.06.03. 09:14, Sabine (Bee) |
Ezért szeretjük a Trónok harcát
Ahogyan olvasom a legutóbbi epizódról a rajongók véleményeit, arra gondoltam, hogy fel kellene dobni kicsit valamivel a hangulatot. Elkezdtem hát keresgélni, s ráakadtam erre a vicces kis alkotásra, amely arról szól, hogy miért is szeretjük ezt a sorozatot. Sok népszerű fantasyvel és nem fantasyvel találkozunk a TV-ben, s mindegyikben van valami, ami miatt kedveljük, de a Trónok harca bizony ötvözi az élvezeteket. Vannak benne élőhalottak, intrikák, gyilkosságok és érzelmek tömkelege. Olyan, mint a Walking dead, az Így jártam anyátokkal, a Két pasi meg egy kicsi, a Tipegők a kifutón, a Pletykafészek, vagy éppen a CSI lehengerlő ötvözete. Mert a GOT mindig meglep minket valamivel.

2014.06.02. 14:23, senussya |
A Hegy és a Vipera

Mindenki idegtépve várta az összecsapást a Hegy és a Vipera között. Íme a harc animált képeken. Ne olvass tovább, ha nem láttad a részt, s nem szereted a spoilereket! Az egész cikk egy nagy spoiler! A cikk végén a külföldi rajongók véleményeiből szemezgetünk :)

2014.06.02. 09:45, senussya |
04 x 07 Kritika
Sziasztok! Úgy döntöttem itt az ideje, hogy még időben elevenítsük fel a hetedik rész történéseit a mai várva várt nyolcadik rész előtt. Ha elfelejtettétek volna, hogy mi is történt, akkor itt a lehetőség, hogy felelevenítsük, de ha csak hozzászólnátok, tegyétek meg bátran!

Kezdeti jelenetként Jaime és Tyrion párbeszéde zajlik. Jaime ahelyett, hogy megdicsérte volna öccsét, hogy milyen briliáns beszédet tartott, azt ecsetelte, hogy mekkora balga, hogy volt képe ezt elkövetni. Na jó, egy idő után, azért elismeri, hogy csodás szónoklat volt. Tyrion biztos volt benne, hogy bátyja küzd majd érte, de mint kiderült, sajnos félkezű szívtiprónk még mindig nincs olyan állapotban, hogy bárkit le tudjon győzni. B tervként pedig ott van Bronn, aki egyszer már kiállt a törpénkért és sikerrel járt.
Cersei eközben megkeresi Királyvár legerősebbjét, aki nem más, mint a Hegy. A Hegy nagyképűen elvállalja a mészáros szerepét, hiszen kizárt, hogy bárki is akár egy sebet is ejthetne rajta. Egyébként már ennél a résznél nyílvánvaló volt számomra, hogy nem Bronn fog kiállni Tyrionért, hanem Oberyn.
Más vizekre evezünk, a Clegan-fivérek fiatalabb tagjához és vadóc utazótársához, Aryához. Útközben találkoznak egy haldokló öregemberrel, akivel arról tanakodnak, hogy miért nem végzett még magával. Arya meglepő módon elárulja igazi nevét, mert az öreg már úgyse fog beszélni, hiszen egy kis szenvedés után úgyis meghal. Persze Véreb nem bízza a véletlenre, egyből végez vele – ráadásul megkapjuk a napi Véreb tanítást: hol van a szív, hova is kell szúrni? De ekkor a semmiből egy zombi féleség ugrik a két méteres férfire, aki egy laza kézmozdulattal eltöri annak a nyakát. Hátrafordulva egy ismerősre bukkannak, akinek a nevét nem tudjuk, de azt igen, hogy nem éppen kívánatosan akart elbánni Aryával, ezért a lány a napi Véreb tanítás házifeladatként feladott gyakorlása szerinti módszerrel végez vele.
Pár jelenettel később újra hozzájuk értünk, ahol Véreb elmesélte hogy miért is fél a tűztől, majd megengedte a lánynak, hogy azért leápolja - na nem úgy, ti kis huncutok!
Modulfrissítések: 1., 2., 3. évad letöltések
Sziasztok!
Egy kicsit egészítgettem az 1. és 2. évad letöltéseinek modulját, frissítettem a képeket, letöltési linkeket csatoltam hozzá, stb., de sajnos feliratokat külön-külön minden epizódhoz nem nagyon találtam megbízható forrásból, csak olyat, ami az egész évadhoz feliratokat ad, ezt belinkeltem, szerintem így is nézhető persze. Valamint létrehoztam a 3. évadhoz tartozó töltögetős modult, megírtam az egyes részek leírásait, csatoltam képeket és persze letöltő/online linkeket is, de a felirattal hasonlóképpen jártam, mint az előző két évadnál. Nemsokára megcsinálom a 4. évadhoz tartozót is, hiszen mivel frissebb és nem jelent még meg a teljes, egy-egy epizódhoz tartozó feliratokat is találtam. Addig is, meg tudjátok tekinteni a 4. évadot is, hiszen az aktuális részek oldalmodulban megtalálhatóak a hozzá tartozó linkek. Jó szórakozást!
1. ÉVAD
2. ÉVAD
3. ÉVAD
2014.06.01. 18:04, Sabine (Bee) |
|